2024.04.19. - Emma
bohócdoktor vizit szja 1%

Brokkolis-tejszínes rakott tészta

Elkészítés:Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Ha fagyasztott brokkolit használunk, akkor először azt olvasszuk ki majd válasszuk szét kisebb rózsákra. Tegyük a nyers tésztát egy kikent sütőtálba. Helyezzük el a brokkolit a tetején. Pirítsuk barnára a húst 1 evőkanál olíva olajon, és fűszerezzük. Készítsük el a Knorr tejszínes sonkás tészta alapot. Forraljuk fel, és tegyük bele a curry port. Öntsük a szószt a tésztára és a brokkolira. Tegyük a tálat a sütőbe és süssük 30 percig, míg aranybarna és levegős nem lesz.

Sonkás-tejszínes rakott tészta

A hagymát és a sonkát apróra felkockázzuk. A kettőt összekeverjük. Tejszínt öntünk ki egy tálba. Hozzáadjuk az összetört fokhagymákat, a borsot és vegetát, majd beleöntjük a vizet is. A penét (vagy más tésztát) egy közepes jénaiba tesszük, majd a tejszínes keveréket ráöntjük. Hozzáadjuk a hagyma és sonka keverékét és letakarjuk a jénait egy edénnyel, vagy alufóliával. A jénait forró sütőbe toljuk és nagy lángon 10 percig benntartjuk. Majd kivesszük, tetejét levéve átkeverjük, megforgatjuk és visszatakarva ismét berakjuk a sütőbe. Most még 25-30 percig ,,főzzük".

Brokkolis rakott tészta

A penne tésztát kifőzzük. Közben megfőzzük ételízesítős vízben a brokkolit. Kevés olajon elkezdjük megpirítani a gombát, majd hozzáadjuk a brokkolit, sózzuk, borsozzuk és jó alaposan megszórjuk fokhagymagranulátummal vagy összepürésített fokhagymával. Hozzáöntjük a kifőtt pennetésztát és összesütjük. Folyamatosan kell kevergetni, hogy ne égjen oda a tészta. Amikor már megpirultak, akkor megszórjuk mandulával és még sütjük 5 percig. Reszelt sajttal tálaljuk. Gyorsan elkészíthető étel és igen ízletes, a brokkoli pedig tele van vitaminnal.

Sült zöldséges tészta

Főzzük fogkeményre a tésztát, közben állítsuk össze a mártást. Tisztítsuk meg a zöldségeket, a hagymát kockázzuk, a fokhagymát apróra kockázzuk (vagy reszeljük, ekkor intenzívebb az íze), a gombát vékonyan szeleteljük, a brokkolit szedjük apró rózsáira, a szárát hámozzuk meg (a fás részt), majd karikázzuk. Olivaolajon pároljuk meg a vöröshagymát (csipet sóval, így könnyebben kiengedi a levét és az ízét), adjuk hozzá a tört borsot (kellemes ízt kap a pirítástól), majd a fokhagymát. Tegyük rá a gombát és a brokkolit, majd fűszerezzük és pároljuk a zöldségeket fogkeményre.

Mediterrán tészta

A tésztát feltesszük főni. Közben a fokhagymát és petrezselymet felaprítjuk, a paradicsomot nyolcadoljuk, a gombát és a jégsalátát felszeleteljük, az újhagymát és a chilit karikára vágjuk. Olívaolajon a hagymát megdinszteljük, rádobjuk a paradicsomot, a gombát és az olívabogyókat, fűszerezzük, rálocsoljuk a vörösbort. A leszűrt tésztát hozzákeverjük, locsolunk rá ketchupot és chiliszószt, rászórjuk a salátát, az újhagyma zöldjét és a petrezselymet. Tálaláskor morzsolunk rá sajtot, s teszünk rá petrezselyemlevelet.

Csirkés-brokkolis tészta

A húst megmossuk, leszárítjuk, nagyobb darabokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint kevés curryporral is megszórhatjuk. A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük, és enyhén sós vízben 3 perc alatt előfőzzük, hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A hagymát megtisztítjuk, az almát megmossuk, kimagozzuk, mindkettőt apróra vágjuk. Nagyobb, mélyebb serpenyőben a vajat felforrósítjuk, a húsdarabokat körben aranybarnára sütjük benne. Kivesszük. A visszamaradt zsiradékban megfuttatjuk a hagymát, felöntjük a borral, és 1 percig forraljuk

Csirkés-brokkolis rakott tészta

A tésztát sós, olajos vízben megfőzzük. Közben a csirkemellet felcsíkozzuk, és pici olajon sóval, frissen őrölt borssal megpirítjuk. A brokkolit blansírozzuk. (Ha fagyasztott, akkor ezt a lépést kihagyjuk.) A vajban megpirítjuk a lisztet, majd hozzáöntjük a tejet. Folyamatos keverés mellett felforraljuk, besűrítjük. Ízesítjük sóval, borssal. Egy tűzálló tálat kivajazunk, beletesszük a tésztát. Erre jön a csirkemell, végül pedig a brokkoli. Leöntünk a besamelmártással, és reszelt sajttal megszórjuk. Előmelegített sütőben megpirítjuk.

Tojásos-sonkás rakott tészta

A tésztát sós vízben kifőzzük. Csak 3-4 percig főzzük, nem kell teljesen megfőnie. Miután leszűrtük, kevéske olajjal keverjük át, hogy ne tapadjon össze felhasználásig. A tojásokat keményre főzzük. A gépsonkát kockára vágjuk. Elkészítjük a besamel mártást: a vajat serpenyőben felolvasztjuk, majd a lisztet hozzáadva világos aranyszínűre pirítjuk (rántást készítünk), majd a tűzről levonva apránként hozzáadjuk a forró tejet. Mindig csak egy keveset, hogy ne csomósodjon. Célszerű a fakanalat habverőre cserélni. Sóval, frissen reszelt szerecsendióval és őrölt fehérborssal ízesítjük.

Sonkás-tejszínes rakott tészta

A hagymát és a sonkát apróra felkockázzuk. A kettőt összekeverjük. Tejszínt öntünk ki egy tálba, hozzáadjuk az összetört fokhagymákat, a borsot és az ételízesítőt, majd beleöntjük a vizet is. A pennét (vagy más tésztát) egy közepes jénaiba tesszük, majd a tejszínes keveréket ráöntjük. Hozzáadjuk a hagyma és sonka keverékét és a jénait alufóliával letakarjuk. A jénait forró sütőbe toljuk és nagy lángon 10 percig benntartjuk. Majd kivesszük, tetejét levéve átkeverjük, megforgatjuk és visszatakarva ismét berakjuk a sütőbe. Most még 25-30 percig ,,főzzük".

Mákos tészta rakottan

A mákot megdaráljuk, és elvegyítjük 10 dkg porcukorral. A tésztát enyhén sós, lobogó, bő vízben, amibe 1 evőkanál olajat is teszünk, kifőzzük, majd leszűrjük. Egy nagyobb edényben a tésztát összekeverjük a cukros mákkal. Egy magasabb falú tepsit vastagon kikenünk vajjal, és beszórunk a zsemlemorzsával. Beleterítjük a tészta felét, és egyenletesen elosztjuk rajta a baracklekvárt, majd beborítjuk a tészta másik felével. A tejfölt elkeverjük 1 evőkanál porcukorral, a vaníliás cukorral és 1 db nyers tojással. Ráöntjük a tészta tetejére, amin egyenletesen eloszlatjuk.

Tepsis bolognai

A tésztát sós vízben kifőzzük és leszűrjük. Az olajat edénybe tesszük, a hagymát apróra beleszeljük és kicsit megpároljuk. Hozzáadjuk a darált húst amit fehéredésig főzünk. Utána hozzáadjuk az alapot és a vizet majd 5-7 percig főzzük. Ekkor levesszük a tűzről és a pennével összekeverjük. Egy kis olajjal kikenjük egy sütőedényt és az összekevert tésztát beletesszük. A tejfölt a tojással és a reszelt sajttal összekeverjük és a tészta tetejére tesszük. 190-200 fokon 15-20 percig sütjük. Ha valaki nagyon sajtosan szereti, a tetejére a végén még szórhat plusz sajtot.

Húsos zöldséges rakott tészta

A tésztát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, leöblítjük. Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket. A brokkolit kevés vízben külön megpároljuk. Olajon megfuttatjuk a finomra vágott hagymát, majd rátesszük a húst, és megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, rátesszük a szeletekre vágott gombát, az apróra összevágott paprikát, petrezselymet, és 15 percig pároljuk. Amikor puha, félretesszük hűlni. Kikeverjük a tojást a tejföllel és a vajjal, majd összekeverjük a tésztával. Belekeverjük a gombás, paprikás húst és a megpárolt brokkolit.

Húsos-brokkolis rakott tészta

A tésztát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük, leöblítjük. Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket. A brokkolit kevés vízben külön megpároljuk. Olajon megfuttatjuk a finomra vágott hagymát, majd rátesszük a húst, és megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, rátesszük a szeletekre vágott gombát, az apróra összevágott paprikát, petrezselymet, és 15 percig pároljuk. Amikor puha, félretesszük hűlni. Kikeverjük a tojást a tejföllel és a vajjal, majd összekeverjük a tésztával. Belekeverjük a gombás, paprikás húst és a megpárolt brokkolit.

Tonhalas tészta

Feltesszük a tésztának való vizet forrni, ha forr sózzuk, majd a tésztát az utasítás szerint készre főzzük. Közben egy közepes serpenyőben az olajat felhevítjük, hozzáadjuk a hámozott fokhagymát, pirítjuk. Ezalatt megmossuk a paradicsomot, kivágjuk a csumáját, felezzük, kis kockákra metéljük, majd betesszük a serpenyőbe a fokhagyma mellé, lefedve, néha megkevergetve pároljuk. Közben leöblítjük hidegvízzel a kapribogyót, az olajbogyót, és a paradicsomhoz adjuk. A tonhalról leöntjük az olajat (vagy a lét, ha nem olajban eltett), villával összetörjük, és a paradicsomhoz keverjük.

Tonhalas tészta

A tésztát felrakjuk főni, mert miközben felforr a víz és megfő a tészta, kész a tonhal is. A szezámmagot megpirítjuk teflon serpenyőben. A hagymákat megpucoljuk, apró darabokra vágjuk, és a tonhal konzervből kicsorgatott olajon üvegesre pároljuk. Hozzátesszük a tonhalat, ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel. Hozzáöntjük a szezámmagot, vagy készíthetjük az egészet egy serpenyőben is. Amikor már összepirult, ráöntjük a tejszínt, összeforraljuk. Kicsi vizet is lehet hozzáönteni, hogy több legyen a leve. A megfőtt tésztát ráöntöm a tejszínes tonhalra, és összekeverem.

Rakott sonkás tészta

A tésztát sós vízben megfőzzük, leszűrjük, hagyjuk lecsöpögni. A sonkát felkockázzuk. A sajtszószt a tejjel csomómentesre kavarjuk, majd sűrűre főzzük. Ha elzártuk alatta a lángot, még melegen belenyomjuk a tömlős sajtot és alaposan elkeverjük benne. Beleforgatjuk a tésztát, majd beleszórjuk a sonkát, összeforgatjuk. Egy közepes jénai tálat vagy tepsit kikenünk margarinnal és megszórunk zsemlemorzsával. Belesimítjuk a tésztát. A tetejére reszeljük a sajtot. Előmelegített sütőbe téve 200 fokon 15 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.

Rokfortos-diós tészta

A diót durvára aprítjuk. A sajtot apró darabokra tördeljük. A hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. A chilit megmossuk, hosszában kettévágjuk, magját kikaparjuk húsát apróra vágjuk. A vajat serpenyőben felforrósítjuk, beleszórjuk a lisztet, aranysárgára pirítjuk. Hozzáöntjük a tejet, a zöldséglevest és a tejszínt, majd állandó keverés mellett felforraljuk, sóval és őrölt fehérborssal ízesítjük, majd hozzáadjuk a sajtot, hagyjuk felolvadni. Végül a hagymakarikákat és a chilit is a szószhoz adjuk, és még 2-3 percig főzzük.

Marhahúsos makaróni

Az apróra vágott vöröshagymát a forró olajon dinszteljük meg, majd adjuk hozzá a ledarált húst és néhány percig pirítsuk őket együtt. Keverjük a húshoz a paradicsompürét, fűszerezzük a zúzott fokhagymával, borssal, bazsalikommal, oregánóval, cukorral, sóval, majd többször kevés vizet aláöntve pároljuk puhára. A tésztát főzzük ki. Egy tepsit kenjünk ki vajjal, majd terítsük el az aljában a tészta felét, simítsuk rá a mártásos húst, majd borítsuk be a maradék tésztával. A tetejére szórjunk bőven reszelt sajtot és azt csepegtessük meg kevés olvasztott vajjal.

Tepsis spagetti

A tésztát enyhén sós vízben készre főzzük. Amíg fő a tészta, apróra vágjuk a megtisztított hagymát, üvegesre pirítjuk olajban, majd hozzáadjuk a löncshús konzervet melyet sűrűn kevergetünk és kb 5 perc után levesszük a tűzről. A paradicsompürét egy serpenyőben kevés víz hozzáadásával a fűszerekkel felforraljuk, ezt is félre tesszük. A kifőtt tésztát leszűrjük. Előveszünk egy kisebb de magasabb oldalú tepsit az alját vékonyan olajozzuk. A tészta harmadát a tepsi aljába helyezzük majd ráöntjük a paradicsom szósz felét, majd a második harmad tészta és ráöntjük a hagymás löncshúst.

Cukkinis rakott tészta

A tésztát kifőzzük, leöblítjük, félretesszük. A cukkinit vékony csíkokra vágjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. 5 dkg vajból, lisztből, tejből besamelt készítünk (világos vajas rántás tejjel kiforralva/, ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval.) A maradék vajon megdinszteljük a hagymát, rátesszük az összepréselt fokhagymát. Egy-két percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a cukkinit és a kiengedett parajt. Sózzuk, borsozzuk. 8-10 percig pároljuk, majd felöntjük a tejszínnel. Ha felforr, levesszük a tűzről és belekeverjük a kifőtt tésztát, tepsibe, vagy jénaiba terítjük.

Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
további hírek